Magamban, lassan, gondolkodva j�rom

az elhagyott, a puszta, n�ma t�jat,

s szemem vigy�z, hogy arra most ne j�rjak,

hol a homokban ember� a l�bnyom.

Menekv�sem csak ez, rejt�zni v�gyom

az emberek el�l, kik r�mtal�lnak,

mert arcom �rzi visszf�ny�t a l�ngnak,

mely bennem �g, s j�kedvem t�nni l�tom.

S m�r azt hiszem, csak a hegyek s a v�lgyek,

foly�k �s erd�k �rthetik meg �ltem,

mert m�shol m�lyen rejtve van keserve.

De b�rmilyen vad s zord utakra t�rjek,

el nem hagy �mor, � k�s�ri l�ptem

vit�zva, k�rdezgetve �s felelve.