Ég az égen a Hold,

Fákon csillan egy folt,

Gyökerek közt egy holt,

Nyájasan szelíd volt.

Egy tündérke a fák közt jár,

Egy lány a bokorban bujkál,

Szeme ezüst, haja ében,

Fegyver elől buk le éppen.

Fürgén áll fel, s harcol újfent,

Kardja vészes, élesre fent,

Csapása nyomán esik ellenség,

Mielőtt bátor arcát meglesnék.

A harc közben odaér a tündér,

Lépte nyomában eltűnik a vér,

A lány holt szerelme fölé hajol,

A homlokára csillagot rajzol.

A holt az érintéstől megremeg,

A lánynak levegője megreked,

Szerelme újra él és virul,

Kedvese sápadt arca kivirul.

Nem marad már több harcos,

Abbamard a harc most,

A lány kedvese karjaiba bújik,